Hell-o

Most találkoztunk.......az imént a lépcsőházban, pont most. Rámköszöntél, szemebe fúrtad fürkésző tekinteted. Bőröd napittas, vakító mosoly....eszembe jut, hisz én koszos vagyok, épp az előbb érkeztem, a kertben voltam, átültettem egy fehér jácintot, macskám közben felfedezett...

Még mindig itt állsz. Vársz valamire, simítás az arcra, nem az enyémre, cicának...természetesen.
Feltörnek belőlem meggondolatlanul a kérdések, válaszolsz. Nézel rám, nem is tudom, kezdem kényelmetlenül érezni magam, mintha gondolataimba mélyednél...megtudom, még egy év és akkor itthon leszel újra....talán, mert ezt mondtad tavaly is az öcsédnek, hiszen mi, hm, mi nem találkoztunk már...4 éve. Gyerekek voltunk, és azt hittem utálsz engem. Néhány hete jött egy üzenet, és most váratlanul farkasszemet nézünk. Nem tudom mi jár fejedben, hirtelen megszakad valami, menned kell, elrohansz...
És megint itt maradok.Tele régi emlékkel. Elmentél. Tettél őrült, vad dolgokat, mégis átitat valami belülről fakadó....leírni tudatlan vagyok...Magamra nézek, felsietek, a tükör egész tűrhetőt mutat, mégis itt maradtam, ugyanúgy, ugyanabban....
Az érzések közül, melyek keringenek köröttem, a "de jó volt újra látni" marad legerősebb. Megnyugszom, életet az életért, egy elment egy átsétált az enyémen.....

Egy vékony szál

…"Láttam, hogy egy zsenge ág a homokhalomból kinő, fénylett, akár a telihold, úgy tűnt ragyogva elő. „Mondd hát neved!”- szóltam én. „Gyöngy!”- így felelt az az ág.Én mondtam erre: „Enyém!” „Nem és nem!”- mondta ki ő…"(1001/964.)

Féltem.

Nem tudtam aludni, így hosszasan őriztem az álmod. Karomba bújtál, fejed vállamon pihent. Olyan csodálatos burokban voltunk, láthatatlan kötéllel összekötve. Mosolyogtál is, és én vissza rád. Reszkettem megmoccanni, mert fölébredtél volna és elfordulsz tőlem, megszakad a békesség kettőnkben. Egyszer, lehet, csak reggel, de véget ér e harmónia, száműzve járom a nappalt, és várom, kit találok magamon kívül e térben. Mert biztos sosem lehetek.
Ragyogó fény jár erre, felszívom sötét lelkemet, mélyen napsütéssel. Elvakít, nem bánom, csak hagyom; hamarost itt a Hold, mely egyre fogy, azóta éber vagyok, villognak nekem sötétből a csillagok.

Látom...ás*-*

Átsiklik rajtam egy jéghideg lélek....

Fázom. Kinn vagyok a végtelen űrben. Hatalmas fehér lény, nagyobb ennél a bolygónál. Nagyon messze járok. Sötétben ülök, a fekete égbolton apró csillagok. Érzem a többi létet, de olyat, mint a nagy fehér, sehol sem látok. Egyedül van. Nem boldog, és nem is boldogtalan. Csak létezik. Minden üres.

Élesztő!:)

A szél, a lélegzet és a szellem egyaránt az élet egyetemes forrása.

Kíváncsi vagyok, hogy mi emberek mi mindenre vagyunk képesek. Pontosan. Az érdekel, amit a normális fölé helyezve már már túl az emberin nevezve hitetlenkedve sejtek csupán. Nem vagyok biztos benne, de azt nagyon szeretném kikutatni. Fantáziám nagy, de ti többiek még jobban kitágítjátok a teret. Mi létezhet és mi nem kerek:P

Kíváncsi vagyok rátok, mit tudtok, mire vágytok:)!

Személy szerint én 2 dolgot szeretnék nagyon elsajátítani: 1. gyógyítani(na nem pénzért, és csak jelenlétem erejével:P) 2. minden mást:P mint megújulás, utazás térben, időben, és mondjuk jövőbelátás:):):)
Vannak erre oroszhoni kurzusok, de mivel nem beszélem a nyelvet elég kevés eséllyel indulnék....mindenesetre tudom, hogy az ember többre képes mint szép lassan elenyészni.....